Az íj szerintem - A longbowról
2016. március 29. írta: Szántói Gábor

Az íj szerintem - A longbowról

A kategóriák közül első nagy szerelmem a longbow volt. A hosszúíj egyszerűsége és célszerűsége teljesen megfogott. A céltábla ellőt azt tapasztaltam, hogy pontosabb és készségesebben talál célba, mint a kisebb ideghosszú íjak.

longbow_robin_hood.jpg

A tudatomban, süldő kismalacként még a hatalmas erőt képviselő eszközként jelent meg, amit az Angolok hosszú évszázadokon keresztül sikeresen használtak az ellenségeik ellen. Főleg Robin Hood. Persze azt is gondoltam, hogy 70#-os hosszú íj kell nekem, mert az férfias és én fogom majd csak kihúzni és olyan leszek mint Odüsszeusz. Mire vásárlásra jutott a sor már beértem a 45#-tal is. A verseny tapasztalatok pedig rávezettek, hogy a 35# lett volna az ésszerű döntés. Az utolsó sorozatoknál már erős koncentráció kellet hogy ne a fáradság döntse el mikor engedem el a vesszőt.

longbow_old_ledi.jpg

Manapság már nem az erő az erénye egy jó longbownak. Az erősségük a cél lövészet, nagy sebességet nem kell várni tőlük. A nagy karok és az ezzel párosuló nagy ideghossz lágy húzást, stabil nyílhegyes célzást és az archoz kényelmes fixpontos húzást tesz lehetővé. 35#-os jó hosszú íjjal 30-40 m-ig biztosan nem kell a tábla fölött a fákon, a kék égen keresni a célzó pontot.

Kiváló íj kategória mindenkinek csak ajánlani tudom, rengeteg kellemes élményem kötődik a Lonbow-hoz. Kezdőknek kifejezetten jó választás egy belépő kategóriás longbow. Nem annyira makrancos mint a merev szarvak és hasonló áron jó hosszú íjat lehet kapni tradi markolattal. Ha van kifutó az még sokat könnyít a tanuláson. Ennek a kategóriának is nagy magaslatai vannak, sok kihívással akár nemzetközi szinteken is.

 Kapcsolódó cikkek:
Az íj szerintem - Főbb íjkategoriák és részeik 

Keresd fel weblapom is: http://www.szantoibows.com/
Követheted munkámat naprakészen a 
facebook oldalamon, képekért az Instragramon, videokért a Youtube csatornámon, további információk aTwitter-en, G+-on és Pinterest-en

A bejegyzés trackback címe:

https://szantoibows.blog.hu/api/trackback/id/tr778524606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása